2020. I. nagypontszerző

(A MAGYAR BILIÁRD SZÖVETSÉG SNOOKER SZAKÁGÁNAK HIVATALOS VERSENYE)

2020-06-20 (09:30) - 21

LEBONYOLÍTÁSI REND:

A jelentkezők és a rendelkezésre álló asztalok száma miatt a verseny lebonyolítása ROLL-ON/ROLL-OFF rendszerben történik. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy a mérkőzések sorszámuk alapján sorrendben kerülnek lebonyolításra és a felszabaduló asztalra azonnal beosztásra kerül a soron következő mérkőzés. A 9 órára kiírt mérkőzések pontban 9 órakor kezdődnek - megjelenés kötelezően 8:30-kor. A következő mérkőzések már a felszabaduló asztalok alapján indulnak. Ehhez az szükséges, hogy a játékosok az első kiírt mérkőzésük előtt LEGALÁBB EGY ÓRÁVAL a helyszínen legyenek. Azaz a mérkőzés leghamarabb a kiírt időpont előtt egy órával - de nem hamarabb - már kezdetét veheti! Aki nincs jelen a teremben, az 5-5 perc gyakorlási idő leteltét követően frame hátrányba kerül a versenyszabályzat alapján.
A verseny helyszínén jelenlevő versenyigazgató, valamint további segítő elnökségi tagok igyekeznek figyelni a mérkőzések időben történő kezdését, valamint jelzik a következő mérkőzés játékosainak, hogy készüljenek fel a felszabaduló asztalra.
Kiemelten fontos a 6 piros golyóra történő átállás betartása, hogy a verseny a lehetőségekhez mérten ne húzódjon el.

ÖSSZEGEZVE:

Ekkor gyere: 9 órás mérkőzésekre 8:30-ra érkezz meg! Első mérkőzésed kiírt időpontja előtt legalább EGY ÓRÁVAL jelenj meg!

ÖLTÖZET:

A hőmérséklet és páratartalom miatt lazítunk a szabályokon. Hosszú szárú - nem szegecses - nadrág, alkalmi félcipő viselése kötelező. A mellény viselése nem javasolt - de nem tiltott -, hosszú ujjú ing helyett viselhetsz EGYSZÍNŰ rövidujjú inget, vagy INGPÓLÓT - ez utóbbi akár technikai anyagból is lehet. A nem megfelelő öltözék miatt a versenyigazgató megtagadhatja a versenyző asztalhoz állását.

Ha bármi kérdésed van, kérjük, fordulj hozzánk bizalommal!

Helyszínek: Terminál Snooker Klub Budapest Vak Bottyán u. 75/A-C, ÖTKER Snooker Klub 1055 Jászai Mari tér 2.

Részvételi feltételek: MBSZ Snooker Szakág 2020. féléves licenc kiváltása (3000 Forint/félév)

A versenyre jelentkezők a nevezéssel automatikusan elfogadják a MBSZ alapszabályzatát, versenyszabályzatát és azt betartják (bővebben az információk menüpont alatt).

Nevezési díj: 3500 Ft. 500 Ft bírói letétet minden versenyzőnek kötelező fizetni.

KIEMELÉS: Van!
(KIEMELÉS ESETÉN A KIEMELTEK A 32-es TÁBLÁRÓL INDULNAK!)

Nevezési határidő:2020-06-14 23:59

Versenyigazgató: Pintér Tibor (0630-484-2816)

A Versenykiírás, Versenyszabályzat, Szabályok, Pontozási rendszer az Információ menüpont alatt találhatóak!