A snooker sportnak - mint valamennyi biliárd játéknak, és több más golyós, labdás sportnak egyaránt - a pall-mall, vagy másképp palle-maille játék tekinthető. A mára már eltűnt játékban egy fa kalapácsszerű eszközzel kellett egy körülbelül 7 centiméteres golyót egy allé elnevezésű pályán a lehető legkevesebb ütéssel végigjuttatni úgy, hogy azt a pálya végén található kapun is át kellett ütni. A ma is létező játékok közül a golffal, valamint a krokettel áll a legközelebbi kapcsolatban. Érdekesség, hogy nagy területek kellettek hozzá, több ma is létező európai park is e sport játékteréül szolgált.
Azért, hogy rossz időjárási viszonyok mellett is lehessen játszani, zárt terekre helyeződött át a játéktér. A kisebb helyigény miatt később asztalon folytatták a játékot. A kezdetben csak saroklyukakkal rendelkező asztaloknál a cél az volt, hogy a golyókat ezekbe a lyukakba juttassák a játékosok. Eleinte a lyukak nem a ma ismert zsebeket jelentették, a golyók a földre estek sikeres találat esetén. A játék fejlődésében két irányzat jelent meg: Franciaországban eltüntették a lyukakat az asztalról, létrehozva a karambol játékokat, míg Angliában a lyukbiliárd továbbfejlesztésével a ma is játszott angol biliárdot tökéletesítették. A ma ismert biliárd játékok elterjedésében nagy szerepet játszott az 1800-as évek elején a dákó továbbfejlesztése, végének bőrrel ellátása - Francois Mingaud -, aminek köszönhetően lehetővé váltak a forgatóütések. Szintén különbség volt, hogy nem voltak oldalfalak. A kezdeti oldalfalak megjelenésekor azokat gyapjúval töltötték fel, majd az 1830-as években tértek át a gumírozott szegélyekre.
A snookert 1875-ben az indiai gyarmatokon állomásozó brit hadsereg tisztjei találták fel. Az akkori elterjedt Black Pool-t - 15 piros és egy fekete golyó - ötvözték a life pool és pyramid pool játékokkal. Sir Neville Chamberlain az angol biliárd asztalon kísérletezett egy olyan variánssal, ahol a 15 piros és egy fekete golyó mellett megjelent a rózsaszín, zöld és sárga golyó. Körülbelül egy év elteltével jelent meg a barna és a kék golyó az asztalon. Ezt a játékot Angliában 1885-ben mutatták be, mint snooker játékot. A név a hadsereg újoncainak lekezelő elnevezéséből származik. Az első feltételezett használata szintén Chamberlainhez köthető, amikor ellenfele véletlenül, vagy szándékosan úgy állította a golyót, hogy az nem volt megjátszható. Ekkor illette ellenfelét a snooker jelzővel.
Kezdetben nem voltak egységesen elfogadott szabályok, különböző variánsokat játszottak. Az első szabálykönyv 1900. december 11-én jelent meg a Billiards Association gondozásában, de 1919. júniusával vált végleg a barna és a kék golyó a játék részévé. A játék kezdetben az angol biliárd játék dominanciája ellen harcolt és vált egyre népszerűbbé. Az 1950-es években a játék visszaszorulásától tartottak, ezért megpróbálták bevezetni a narancs és lila színű golyókat, ezzel az elérhető pontok számát 201-re növelni - Snooker Plus néven. A snooker ezen formája azonban nem terjedt el.
Az első profi bajnokságot 1927-ben játszották le, amelyet Joe Davis nyert meg. 1946-os visszavonulásáig minden további világbajnokságot megnyert, veretlenül vonult vissza. Az első amatőr világbajnokságot 1963-ban Indiában rendezték meg, 1984 óta pedig évente megrendezésre kerül.
A játék televíziós megjelenése az angol BBC-nek köszönhető. 1969-ben olyan sportágat keresett, amivel az akkoriban megjelent színes televíziók előnyeit ki lehetett domborítani. Az első sugárzás 1969. július 23-án történt, az erre a célra létrehozott Pot Black snookerkupáról. A sportág annyira berobbant köztudatba, hogy Angliában a futball mellett az egyik legnézettebb sport. Az évente rendezett versenyt egészen 1986-ig sugározta a BBC. A 90-es években újraindították, több különböző verzióban - például senior és hírességek versenye -, a legutolsó versenyt 2007-ben rendezték. A legmagasabb breaket Mark Williams jegyzi, 2006-ban elért 119 pontjával. A Pot Black versenyformátummal Magyarországon is találkozhatunk. A Szakág immár hagyományosan karácsony és szilveszter közt rendezi meg évzáró versenyként.
Az amatőr snookersport szervezeti felépítése megegyezik a többi sportnál is alkalmazott felépítéssel: országos szervezetek, kontinens szervezetek, valamint világszövetség. Magyarországon az amatőr snookersportot a Magyar Biliárd Szövetségen belül, tagszervezetként a Snooker Szakág szervezi. A Szakág az European Billiards and Snooker Association (EBSA) tagszervezeteként csatlakozik az európai snooker vérkeringéshez, míg a International Billiards and Snooker Federation (IBSF) a kontinenseket tömörítő szervezetekből tevődik össze. Az EBSA tagság segítéségével játékosaink és játékvezetőink résztvehetnek Európa bajnokságon, amelyet évente rendeznek meg. Versenyszámok mentén általában két rendezvényt szervez az EBSA. Az év első és egyben az év legmeghatározóbb rendezvénye az U18, U21, valamint felnőtt versenyt magában foglaló kéthetes kontinensviadal. A Magyarországon is méltán népszerű 6 pirossal játszott változat, a női, senior és csapatversenyeket általában a profi világbajnokságot követő hetekben rendezik meg.
Összességében elmondható, hogy a snooker játékosok zöme amatőr státuszú. A sportágak többségével ellentétben profinak kizárólag a World Professional Billiards And Snooker Association (WPBSA) alatt, a World Snooker Main Tour versenysorozatán résztvevő játékosok tekinthetők. Az új profi játékosok általában 2 éves tagságot nyernek el, és tagságukat akkor tarthatják meg, ha az összesített ranglistán legalább a legjobb 64 között végeznek. Azok a játékosok, akik profik között is szeretnék megméretni magukat, hozzájuthatnak a Tour kártyához kontinensviadalokon (például U21, felnőtt EB), a Tour-ról kieső és oda kandidáló játékosok számára rendezett QSchool versenyen, vagy a 2018-ban indult Challenge Tour sorozaton, amelyen a QSchool-on induló azon játékosok vehetnek részt, akik nem kvalifikálták magukat a Main Tourra.
Források
https://en.wikipedia.org/wiki/Joe_Davis
https://www.bbc.co.uk/programmes/b007chc6
https://en.wikipedia.org/wiki/Pot_Black
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pall-mall
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_snooker
http://www.easb.co.uk
https://en.wikipedia.org/wiki/François_Mingaud