A Snooker Szakág - a Magyar Biliárd Szövetség (továbbiakban MBSZ) többi szakágaival egyetemben - költségvetésének jelentős részét teszik ki a magyar állam által biztosított támogatások. A Szakág évről évre ebből az összegből fizeti ki nemzetközi tagdíjait, valamint nyújt támogatást az Európa-, valamint világbajnokságokon magukat megmérető magyar játékosok számára. Az állami támogatást szerződés alapján biztosítja az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az MBSZ szakágai saját megtakarításaik terhére előfinanszírozzák a tervezett költségeket. Ez 2021-ben is így történt. A tavalyi év novemberében a szerződést ugyan sikeresen megkötötte a támogatási összegről az MBSZ, azonban a szerződésben szereplő összeg nem érkezett meg a szövetség számlájára, és nincs információ arra vonatkozóan, hogy mikor kerül átutalásra. Az MBSZ nem rendelkezik elegendő tartalékkal, amely a kieső összeget pótolni tudná.
Ennek az a következménye, hogy Szakágunk legnagyobb sajnálatára, az áprilisban megrendezésre kerülő utánpótlás és felnőtt Európa Bajnokságon indulni kívánó játékosainkat nem tudja a szokásos módon támogatni. A Szakág elnöksége elkötelezetten keresi a lehetőségeket, hogy az országot a nemzetközi mezőnyben - az utóbbi években kiemelkedően - eredményesen képviselő játékosai számára hozzájárulást tudjon biztosítani.
Amennyiben az ügyben változás következik be, a Szakág elnöksége tájékoztatja a közösséget.
A Snooker Szakág elnöksége