Véget ért a 2022. évi országos bajnokság és ezzel az idei snooker szezon is lezárult. A verseny a Terminal Snooker és Darts Klubban került megrendezésre december 3-11 között. Idén 46 induló volt a legrangosabb hazai versenyen. Az elmúlt 30 évben 29 alkalommal hirdettek országos bajnokot (2001-ben ki tudja már miért, de elmaradt az OB). Kojsza Zoltán és Fenyvesi Zsolt 9-9 alkalommal, Dunai Ede és Vantara Pál 4-4 alkalommal, Xu Hong (!) és Révész Bulcsú pedig 1-1 alkalommal emelhette magasba a trófeát. Miután Csurgó Balázs a legjobb 16 között Vantara Pált 4-2 arányban legyőzte világossá vált, hogy 2022-ben egy hetedik név is szerepelni fog a magyar snooker országos bajnokok között, korábbi győztes ugyanis már nem maradt versenyben.
A felső ágon az első kiemelt ranglista helyezése alapján a 17 éves győri versenyző, Nagy Erik volt. Az ágon többen is eljuthattak volna a döntőig. Játéktudása alapján erre esélyes volt Győri Zsolt, Kovács László, Vantara Pál, Berghold Soma és Csurgó Balázs is. Végül is ez Nagy Eriknek sikerült, akinek a mérkőzései nem hoztak szoros küzdelmet. A 8 között Kovács László, az elődöntőben Berghold Soma ellen nyert 4-0 és 5-2 arányban. A döntőbe jutás egyáltalán nem volt meglepetés a fiatal játékostól. A kérdés inkább az volt, hogy sikerül-e versenyt is nyernie. Idén már több alkalommal is eljutott az utolsó mérkőzésig, de a végső győzelmet eddig még nem sikerült még megszereznie.
Az alsó ág várható alakulása megjósolhatatlannak tűnt mindaddig, amíg Horváth Attila be nem nevezett a versenyre. Erre nem nagyon lehetett számítani, mert másfél éve teljesen abbahagyta a versenyzést. Mindössze a versenyt megelőző napokban gyakorolt, azonban a játékán nem nagyon látszott a hosszú kihagyás. Magabiztos és egyértelmű győzelmeket aratva jutott el a döntőig. Fölényesen nyerte a mérkőzéseit. A 16 között Hámori Balázst, a nyolc között Varga Pétert, az elődöntőben Papp Róbertet búcsúztatta.
Ha minden igaz, akkor az eddigi 29 OB döntőben még nem fordult elő, hogy két tizenéves között dőljön el a bajnoki cím. Horváth Attila 19, Nagy Erik pedig 17 évesen küzdöttek meg a címért, A játékvezető Koszó Éva volt.
A döntőben 2-2-ig kiegyensúlyozott mérkőzés után a tapasztaltabb, most már ötödik OB döntőjét játszó Horváth Attila vette át az irányítást és ezután már csak egy framet vesztve 7-3 arányban nyerte a mérkőzést és emelhette magasba a kupát. Valójában két kupáról van szó. Az egyik véglegesen a bajnokhoz kerül, a másik pedig egy hatalmas vándor serleg, amit egyáltalán nem könnyű a magasba emelni.. Most ez a nagy kupa is legalább egy éven keresztül Horváth Attilához került, aki kiegyensúlyozott játékával emelkedett a mezőny fölé ezen az országos bajnokságon. A verseny legmagasabb breakjét is a bajnok lökte (76). Nagy Erik nagyon szép eredményt ért el a második helyezéssel. Valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy a döntőben győztesként ünnepelhessen.
Az évzáró raglistán továbbra is Révész Bulcsú maradt a ranglista vezető és Nagy Erik lett a második. Őket követik Hámori Balázs, és Babecz Balázs. A 2022. évi záró ranglista megtekinthető itt: https://snookersport.hu/Rankinglist/index
A szakág nagy köszönettel tartozik a fáradhatatlan versenyigazgatói duónak: Pintér Tibornak és Kovács Lászlónak valamint a teljes játékvezetői gárdának.