2023. január 14-15-én 32 fővel került megrendezésre az idei első szakági snooker verseny a Terminal Snooker & Darts Klubban. A verseny különlegességét az adta, hogy Fenyvesi Zsolt kilencszeres országos bajnok egy évet követően indult ismét pontszerző versenyen.
A felső ágon a verseny a papírforma szerint alakult. a nyolc között Révész Bulcsú és Berghold Soma valamint Győri Zsolt és Babecz Balázs találkozott. Az utóbbi páros mérkőzése küzdelmesen alakult és végül Győri Zsoltnak sikerült fordítani 0-2 ről. Az elődöntőben azonban Révész Bulcsú őt is, mint korábbi ellenfeleit 3-0 arányban győzte le. A mérkőzés pikantériája, hogy Bulcsú a 3. frame-ben a 11. pirosra kicsit elterelte magát, így egyész asztalos fekete golyót tudott csak terelni magának a 147 kísérletben! Megfagyott a levegő a teremben, ám ezúttal a bravúr lökés nem sikerült. De jó ezt kimondani: magyar snooker versenyen 147 kísérletet élhettünk át!
Az alsó ágon az egyik elődöntős Radnay Szabolcs 3-0 arányú legyőzésével Csurgó Balázs, a másik pedig Fenyvesi Zsolt lett. Az elődöntőt Zsolt nyerte 3-0 arányban. A versenyen Fenyvesi Zsolt most nem kiemelt versenyzőként indult, ezért a sors már a második körben összehozta őt a második kiemelt Nagy Erikkel, akit 3-1 arányban győzött le. A nyolc között Varga Péter ellen nyert 3-0 arányban és így Bulcsú ellenfele Zsolt lett a döntőben.
Zsolt csak kevés mérkőzést játszott az elmúlt évben- tétmeccset egyáltalán nem - , ezért játéka kicsit akadozva indult. Ha nem is érte el a korábbi szintjét, de a döntőre játéka már egész rendezett volt. Szépen lökte a hosszú golyókat. A közép zsebet talán kevésbé érezte mint korábban, de így is 2-1 arányban vezetett a döntőben a fiatalabb játékos ellen a 4 nyertre menő mérkőzésen. A negyedik frame-et Bulcsúnak nagy ponthátrányból kellett megfordítania. Snookert nem kellett adnia ugyan, azonban nem hibázhatott és egy imponáló clearence-el sikerült 2-2 -re egyenlítenie. Nagyon nem mindegy, hogy 3-1 vagy 2-2 és ez fordulópontnak is tűnt a mérkőzésen, mert ezt követően Révész Bulcsú került fölénybe és végül jó játékkal 4-2-re nyerte a mérkőzést.
A kétnapos versenyen 16 db 50 feletti break született. Ebből 10-et (!) Révész Bulcsú, négyet Fenyvesi Zsolt, és további egyet-egyet lökött Nagy Erik és Varga Péter.
Újdonság, hogy a döntőt 3 kamera állásból és magyar kommentárral került streamelésre a szakág Youtube csatornáján és megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=FryxSX9wnLk&list=PLJN68klGDse32Zu8um2JltFENg7EFcTIQ&index=3
A technikai feltételeket Bekk László sporttársunk biztosította. Kommentátortársával Hámori Balázzsal közösen még élvezetesebbé tették a döntőt.