Révész Bulcsú U18 Európa Bajnok

összefoglaló a máltai Snooker korosztályos és felnőtt Európa-bajnokságról

U16

Az idei snooker Európa bajnokság Máltán, St Paul’S Bayben a Dormen Hotelben került megrendezésre 2023. március 6-18 között. Az U16 kategóriában két versenyzőnk Révész Bulcsú (16) és Nicolas le Clercq (13) vettek részt. Őszintén szólva ennek ennek a versenynek talán Bulcsú volt a legnagyobb esélyese. A VI: Snoker Gáláról esett be a tornára. Kicsit még kimerült is volt az átélt izgalmak miatt. Mindenesetre a verseny első napján látszott, hogy valami nem stimmel. Hiányoztak a breakek és nem igazán érezte az asztalt sem. Ennek ellenére a csoport kört megnyerte. A csoportokban három versenyző volt és két nyert frémig tartottak a mérkőzések. Nicolas le Clercq igazi bravúrt hajtott végre a csoportból való továbbjutásával. Észak ír és ír ellenfeleit legyőzve került a kieséses táblára, ott azonban lengyel ellenfele jobban játszott nála és legyőzte.

 

balra Nicolas le Clercq                Fotó: EBSA

 

Késő este kellett Bulcsúnak a walesi Riley Powell ellen megmérkőznie a 8 közé jutásért. Itt is akadozott a gépezet. Nagyon sok hiba volt, de azért sikerült Bulcsúnak továbbjutni 3-2-vel. Másnap a legjobb 8 között a lett Andrejs Pripjoks ellen ez már nem sikerült. Ez is sok hibával zajló mérkőzés volt, melyet a lett versenyző nyert 3-2-re. Az U16 verseny Bulcsú számára tavaly is, idén is csalódás volt. El volt keseredve, hogy nem megy úgy a játék, ahogyan ő tud és ahogy szeretné. A fő-, kamerázott asztalokon egyébként Európa bajnoksághoz méltatlanul gyenge volt a világítás. Nem nagyon lehetett érzékelni a zsebeket. Ezért is lehetett, hogy gyakoriak voltak a hatalmas mellék, ami már ezt a korosztályt sem jellemzi. Másnapra kiegészítették a világítást és az U18-ra ezzel már nem volt baj.

Az U16 döntőt a skót Jack Borvick és a bolgár Maksim Kostov játszotta. A skót versenyző nyert 3-1 arányban.

 

U18

Nem is nagyon volt pihenni idő. A második napon március 7-én már kezdődtek a következő korosztály versenyei. Az első meccs itt is nehezen ment, de az ellenfélnek is így aztán Révész Bulcsú belga vetélytársát legyőzve 3-0-val vette az első akadályt. Nicolas le Clercqnek a már profi világot is megjárt ukrán Julian Boiko volt az ellenfele, akitől vereséget szenvedett 3-0 arányban. Ezt követően sikerült nagy küzdelemben svájci ellenfelét legyőznie. A továbbjutást eldöntő mérkőzést Nico sajnos elvesztette és így már nem jutott a kieséses szakaszba. Időközben csatlakozott a társasághoz Nagy Erik (17) győri versenyző is. A csoport körből második helyen jutott tovább. csak az angol Jake Croftstól kapott ki. A kieséses táblán az első mérkőzését simán nyerte Erik. Nagy szerencsétlenségünkre úgy hozta a sors, hogy a két magyar versenyzőnek egymással kellet találkoznia a 32-es táblán. A mérkőzést Bulcsú nyerte. Ezt követően az ukrán Artem Surzhykov-ot 3-1-re és a lett Filips Kalniņšt győzte le 4-3 arányban hátrányból, 0-2 ről fordítva. Egyébként ez igazi horror meccs volt, de az utolsó frame-et Bulcsú stabil játékkal két szép breaket építve tudta megnyerni.

Révész Bulcsú számára ez végül egy rendkívül sikeres nap lett. Zsinórban lökte a 40 fölötti breakeket. Az első két napon egyetlen 40 fölöttit lökött. A következő két napban több, mint 15-öt. A legnagyobb 81 volt. Erik lett azonban mégis a hazai break csúcstartó. Az első U21-es mérkőzését 3-0 arányban nyerte és a győzelmet egy nagyszerű 90-es breakkel koronázta meg. Az angol Ryan Daviestől vereséget szenvedett ugyan, de a csoportban végül 2 győzelemmel másodikként zárt.

Nicolas le Clercq U21-es második mérkőzése rendkívül izgalmas volt, amelyet végül a fekete golyó döntött el. A szerencse sajnos svéd ellenfelének kedvezett, így 3-2-re nyert. A csoportban mindenkit legyőzött a skót Liam Graham.

Igazán boldogító hír volt, hogy Révész Bulcsú döntőt játszott miután újabb „halálizgalmas” mérkőzésen legyőzte a tavalyi U16 Európa bajnokot Artemijs Žižinset egy szintén döntő frames mérkőzésen. A döntőben az ellenfél Liam Pullen angol versenyző volt. Ismerjük jól Liam képességeit. Ő is azok közé tartozik, akiket szinte biztosan a profik táborában láthatunk néhány éven belül. 2022-ben Albániában az U18 Eb-n éppen ő győzte le Bulcsút és lökött ellen egy nagyon szép 141-es break-et. Ez a döntő ideális lehetőség volt a revansra. 1-1, 2-2, 2-3, 4-3. Így alakult a mérkőzés. Voltak szép breakek, remek biztonsági játék és elég sok hiba. 3-2-es Pullen vezetésnél Bulcsú egy 78-as breakkel egyenlített. A döntő frame pedig leginkább csak arról szólt, hogy ki bírja jobban idegekkel. Mindkét játékosnak megvoltak a lehetőségei, de az Európa-bajnoki cím nagy örömünkre és büszkeségünkre Révész Bulcsúé lett. Ez egyúttal az első ilyen cím, amit magyar snooker versenyző valaha megszerzett. Óriási teljesítmény és hatalmas siker ez Révész Bulcsúnak, a hazai snooker sportnak, a Magyar Biliárd Szövetségnek.

 

Révész Bulcsú U18 Európa-bajnok          Fotó: EBSA

 

U21

A sikeres döntő izgalmait követően a Révész család sem sokat aludt beleértve a fiatal bajnokot is. Így aztán nem okozott különösebb meglepetést, hogy másnap az U21-es mérkőzését 4-2-re elvesztette az észak ír Joel Connolly ellen.

Nagy Erik a 48-as tábláról továbbjutott a finn Toni Savonen 4-0 arányú legyőzésével. Az albánok fiatal reménységével Kledio Kacival azonban már nem bírt és végül a 17. helyen zárt.

 

balra: Nagy Erik                   fotó: EBSA

 

Liam Graham U21 Európa-bajnok lett miután a döntőben 5-2 arányban győzött az ukrán a 17 éves Julian Boiko ellen. A 18 éves skót játékos a következő szezon kezdetétől (2023. július) a profi mezőny tagjává vált.

Felnőtt kategória

Még javában tartottak az U21 mérkőzések, mikor március 12-én megkezdődtek a felnőtt verseny csoport mérkőzései Ebben a kategóriában a tízszeres magyar bajnok Fenyvesi Zsolt sikeres szerepléséért is izgulhattunk. A 177 fős mezőny miatt naponta csak egy mérkőzést kellett játszani a felnőtt csoport kör végéig.

A felnőtt kategória csoportkörének utolsó napján egész jó pozícióban voltak versenyzőink, hiszen mindenkinek volt esélye a kieséses szakasz elérésére. A legjobban Fenyvesi Zsolt állt, aki eddig 3 mérkőzéséből mindhármat megnyerte. Szerb ellenfelét, Vasilije Pesicet 3-1-, a fiatal skót U16-os Európa-bajnok Jack Borvicket, szintén 3-1 és eddigi legerősebb ellenfelét, a máltai Aaron Busuttit 3-2 arányban győzte le. Zsolt az elmúlt évben nem indult versenyeken. Leginkább szinten tartó edzéseket végzett. Ennek ismeretében is elismerésre méltó a teljesítménye sokszoros magyar bajnoknak. Tudását megőrizte és kiegyensúlyozott volt a játéka. A koncentráció és a taktikai elemek jól működnek, a nagy break-ek még hiányoztak. A kieséses szakasz elérése már biztos volt, de miután utolsó ellenfelét az albán Arenc Norját különösebb gond nélkül 3-0 arányban legyőzte első helyen mehetett tovább a csoportból. Zsolt a sikeres csoporteredmény ellenére a kieséses szakaszban már a 64-es táblán rendkívül nehéz ellenfelet kapott Ashley Carty személyében. Az angol játékos az idei Q Tour rájátszás megnyerésével 2 évig a profik között versenyezhet 2023 júliusától. Az indulása nem teljesen meglepő, hiszen amíg az új szezon meg nem kezdődik, addig is versenyben szeretne maradni és egy Európa-bajnoki cím elnyerése erős motiváció. Zsolt remekül kezdett. Két küzdelmesebb frame után 1-1 volt az állás. A harmadikban Zsolt lökött egy szép 67-es break-et és ezzel a vezetést újból megszerezte. Ezután is nagyon jó lehetőségek nyíltak Zsolt számára, de sajnos nem tudott élni velük. Talán ezen a találkozón érződött leginkább a tétmérkőzések hiánya. Carty nyerte az utolsó három frame-et és ezzel Zsolt számára véget ért a máltai EB.

 

Fenyvesi Zsolt                        fotó: EBSA

 

Nagy Erik elsőként a máltaiak - és egyben a mezőny - egyik legtapasztaltabb és legsikeresebb játékosával csapott össze a csoportkörben. Az első framet Erik meg tudta nyerni, de végül a máltai nyert 3-1-re. Ezt követően 2 győzelmet aratott. A Man-szigeti Jamie Wilsont 3-0 arányban, és az ellégé „csapkodósan” játszó dán William Bjerregaardot 3-1-re sikerült legyőznie. Erik így a saját kezében tartotta sorsát és Tom Rees walesi versenyzővel küzdhetett a továbbjutásért. Ellenfele jobban menedzselte a mérkőzést és 3-1 arányban legyőzte a fiatal győri tehetséget.

 

Révész Bulcsú az U18-as Európa-bajnoki cím megszerzését követően nehezebben vette föl a fonalat, ami azért érthető volt. Első mérkőzését a lett Māris Volajs ellen döntő frame-ban sikerült megnyernie. Az ukrán Vladyslav Vyshnevskyy ellen ez már nem sikerült, mert a döntő fram-et elvesztette Bulcsú. A fájó vereségen a szépségtapasz talán a negyedik frame-ben lökött kerek 100-as break volt. A harmadik mérkőzésen a bolgár Velian Dimitrov volt az ellenfél, aki a tavalyi EB teljesítményéhez képest ugyancsak gyengébb formát mutatott. Ezt a mérkőzést Bulcsú 3-1-re nyerte meg. Az utolsó ellenfél a máltai Isaac Borg volt, aki vélhetően nem csak névrokona a klasszis versenyző Alex Borgnak. Révész Bulcsú számára is fontos volt az utolsó csoport mérkőzés. Győzelem kellett a biztos továbbjutáshoz. Ezt Bulcsú megoldotta. 3-1-re nyerte a mérkőzést.

A 64-es táblán egy erős dán versenyzőt kapott Bulcsú Daniel Kandi személyében. A végeredmény 4-2 lett és azt lehet mondani, hogy a magyar versenyző kiválóan játszott. 0-1 ről fordított és az sem zavarta meg, hogy ellenfele a 3-1-nél lökött egy 102-es breaket. „Felnőtt” játékkal jutott a legjobb 32 közé, ahol az angol Jamie Curtis-Barrett volt az ellenfele. Ez a mérkőzés amolyan visszavágó féle is volt hiszen Bulcsú egyszer már legyőzte az angolt egy idei Q Tour versenyen. Szerencsére most is sikerült. A döntő frame, amiből volt bőven ezen az EB-n most is Bulcsú sikerét hozta. A 8 közé jutásért az ír Ross Bulman volt az ellenfél. Révész Bulcsúnak azúttal a döntő frame-et nem sikerült megnyernie, így az ír Ross Bulman jutott tovább, aki 1-3-ról fordított és nyert 4-3 arányban.

 

Révész Bulcsú, Ross Bulman                     fotó: EBSA

 

Ross Bulman egyébként az elődöntőig jutott. A felnőtt mezőny skót házidöntőt hozott, amelyet Ross Muir és Michael Collumb játszott. Meglepetésre a skót versenyző nyert, aki egyébként Ross Muir volt. :) No de tényleg ezen az Európa-bajnokságon a 4 lehetséges bajnoki címől hármat a skótok nyertek. Egyet kivéve….

Voltak más magyar szereplők az Európa-bajnokságon, hiszen két játékvezetőnk Kovács M. Veronika és Tolner Ferenc az esemény kezdetétől bíráskodtak. A versenyigazgatóság tagjaként pedig Bekk László segítette az EB zökkenőmentes lebonyolítását. Aki már rendezett versenyt tudja, hogy ilyen valójába nem létezik, de úgy tűnik, hogy jól szervezett és sikeres Európa-bajnokságot rendeztek Máltán.

 

Maxime Cassis, Ross Muir, Bekk László                  fotó: EBSA

 

Végezetül

Mi, magyarok pedig ugyancsak büszkék lehetünk, hiszen Révész Bulcsúnak köszönhetően megszületett az első magyar snooker Európa-bajnoki aranyérem U18 kategóriában. és a felnőtt mezőnyben is sikerült a legjobb 16 közé eljutni, azaz 9. helyen végezni. Bulcsú összesen 8 döntő frame-es mérkőzést játszott, melyből ötöt tudott megnyerni. Korábban ezek nem nagyon sikerültek neki. Nicolas le Clercq (13) U16-ban csoport első lett és a másik két kategóriában is nyert csoport mérkőzéseket. Nagy Erik (17) kétszer csoport másodikként zárt és az U18 kieséses szakaszban mérkőzést is nyert. Fenyvesi Zsolt tízszeres magyar bajnok csoport elsőként jutott tovább a kieséses szakaszba.

Évekkel ezelőtt az is ritkaság számba ment, ha a csoportból sikerült egy-egy versenyzőnknek továbbjutnia. Mára ez már nem nagy meglepetés. Csodálatos dolog volt izgulni a magyar versenyzőkért, kiváltképp egy magyar aranyéremért. Köszönjük az élményt a magyar snooker válogatottnak!

Aki további információkat szeretne megismerni az EB-ről, látogasson el a EBSA facebook oldalára vagy a honlapjára: http://www.ebsa.tv