A korosztályos és felnőtt snooker Európa-bajnokságra 2025-ben március közepén kerül sor a törökországi Antalyában. Az elmúlt évek sikereit követően idén korábbi tapasztaltnak számító, valamint újonc játékosokból álló válogatott indul útnak március elején, hogy megméressék magukat több, mint 40 ország játékosai közt.
A versenyre készülve bemutatjuk játékosainkat, kicsit betekintve snookeres múltjukba, eredményeikbe, valamint játékosaink megosztják, mit várnak az Európa-bajnokságtól.
A csupán 14 éves, egyben legfiatalabb Európa-bajnokságra készülő válogatott játékosunk, Fábián Bence snookerrel való ismerkedése 2017-re nyúlik vissza. Ekkor állt először snooker asztalhoz az Ötker Snooker Club & Pub termében, ahol egy nyílt nap keretein belül Fodor László mutatta meg számára a lökés alapjait.
A dobogóa még ugyan egy darabig szükséges volt Bencének, hogy felérje az asztalt, éppúgy, mint a 2019-ben megrendezésre került Snooker Workshopon is. A Terminál Snookerben Dr. Zakariás Gézával találtak egymásra. Innen gyakorlatilag egyenes út vezett a rendszeres edzések felé. amelyet Varga Péterrel kezdett meg, majd Győri Zsolt kezei alá került át 2022-ben.
A kitartó edzéseknek meg is lett az eredménye, 2023-ban, mindössze 12 évesen bemutatkozott a magyar mezőnyben. A kezdeti, versenyzéssel való ismerkedést követően 2024-ben már mérkőzéseket nyert a felnőtt versenyeken és átlépte az egyik mérföldkőnek számító 50 pontos határt a bréképítésben is. Előbb áprilisban sikerült 62 pontot gurítania, majd agusztusban, immár saját asztalon megérkezett az első 70-es brék is.
Mióta elérhető közelségbe került számára az Európa-bajnokságon való részvétel, még nagyobb elánnal vetette bele magát az edzésekbe, hogy a lehető legjobb formában vághasson neki az újabb snooker kalandnak. A február elején tartott válogatott összatartáson az EB újonc úgy fogalmazott, hogy elsődleges célja a közeggel való ismerkedés, de mindent megtesz annak érdekében, hogy mérkőzést is tudjon nyerni első nemzetközi megmérettetésén.
Sok sikert kívánunk Bencének ehhez az úthoz, kívánjuk, hogy minden várakozásainak megfelelően alakuljon első válogatott fellépésén és rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodjon ezen a kalandon.
A sorozat következő részében Nicolas Anton le Clercq bemutatkozásával érkezünk.