Bemutatkoznak válogatott játékosaink - 2. rész

Célkeresztben Nicolas Anton le Clercq

A korosztályos és felnőtt snooker Európa-bajnokságra készülő játékosainkat bemutató sorozat második részében Nicolas Anton le Clercq-el ismerkedhetünk meg. Neve már ismerősen csenghet a hazai snooker életet követők számára, hiszen már évek óta oszlopos tagja a magyar mezőnynek, valamint az Európa-bajnokság tekintetében sem elsőbálozó.

Nico a pool asztalnál


Nico a biliárdsportokkal óvodás korában kezdett el ismerkedni, az ajándékba kapott mini asztalt állandó nyüstölésével. Kisiskolásként a pool biliárddal ismerkedett budapesti termekben, majd ezt otthon, saját asztalon folytatta. Azonban már ekkor tudta: "Ha 10 éves leszek, snookerezni szeretnék" - hangzott az álom. Aztán 10 és fél éves korában ez az álom valósággá vált, amikoris először látott játszott először snooker asztalon.

Nico saját pool asztalánál, de már snooker golyókkal

Kezdetekben Almási Gergő segítette a fiatal játékost, akitől nagyon sokat tanult. A későbbiekben Varga Péter kezei közé került át, aki P.J. Nolan ír edzővel közösen terelgette tovább Nico játékát. Az otthoni pool asztal is lecserélésre került, így a lehető legtöbbet tud gyakorolni.

Nico edzőivel, P.J. Nolannel és Varga Péterrel

A nemzetközi mezőnyben is már több ízben megmutatta erősségeit, talán a 2024-es év hozta meg számára igazán az áttörést, amikor is az Európa-bajnokságon U18 korosztályban továbbjutott csoportjából, valamint a hazai mezőnyben is a legjobbak közé verekedte be magát és négy pontszerző győzelmet is bezsebelt, második helyen végezve az évvégi ranglistán. De talán még ennél is büszkébb az ausztriai International Wels Snooker Openen elért második helyezésére, ahol másodikként továbbjutva a csoportjából verekedte magát a döntőbe német, izraeli és cseh ellenfeleken keresztül.

Nico a 2024. évi Internationa Wels Snooker Open második helyezettje

Az idei évben a még mindig csak csupán 14 éves Nico azt tűzte ki maga elé célként a játék élvezetén kívül, hogy lehetőség szerint valamennyi sorozatban túljusson a csoportküzdelmeken és az egyenes ágon is kihasználva a kínálkozó lehetőségeket meccseket tudjon nyerni.
Mindehhez pedig sok sikert kívánunk számára a Snooker Szakág elnöksége, játékosai nevében. Élj az álmaidnak, élvezd a játékot!

Nico a válogatott összetartáson

A következő részben szintén egy EB újonc, Németh-Nagy Noel snooker múltjável, EB terveivel érkezünk.