Bemutatkoznak válogatott játékosaink - 5. rész

A regnáló magyar bajnok, Nagy Erik

Az Európa-bajnokságra készülő válogatott keretből Nagy Eriket már talán nem is kell annyira bemutatni a snookert kedvelőknek. Több ízben is részt vett nemzetközi versenyeken, Európa-bajnokságokon, valamint ő a regnáló magyar bajnok is. De nézzük egy kicsit a színfalak mögé.

A budapesti kiránduláson készült kép, ami sokmindent megváltoztatott


Még óvodás körában találkozott először a snookerrel, amikor apukájával és nagypapájával felfedezték a televízió közvetítésekben. 8 évesen játszott először egy győri klubban, ahol akkor még épp csak felérte az asztalt. Ott javasolták számára, hogy keressenek fel egy snooker edzőt. Kicsit parkolópályára került ezt követően a játék, hiszen abban az időben még inkább Pestre koncentrálódtak az edzők, valamint úgy általánosságban véve is a játéklehetőség. Bár félévente azért csak sikerült megfűzni a szülőket, hogy menjenek el snookerezni.

Az OB győzelmet közvetően a támogató családdal, élükön a legnagyobb szurkoló nagypapával, Gyuri bácsival


13 évesen, meglepetésként Budapestre utaztak, amiben talán a mégnagyobb meglepetés a snookerezés volt. Az Ötker Snooker Club & Pubban kötöttek ki, amelyről egy fényképet is feltöltöttek a Facebookra. Földrajztanára egyből jelezte neki, hogy nem kell ehhez Pestre menni, van Győrben is egy snooker terem. És így ismerte meg dr. Zakariás Gézát, aki igazán elindította a snookerezésben.
Időközben elkezdett versenyezni, rendre jöttek az eredmények, egyre magasabbra került a hazai ranglistán is, valamint bemutatkozott a nemzetközi porondon is a Portugáliában megrendezett Európa-bajnokságon. Akkor U18 és U21 kategóriában is a 32 közé verekedte magát. Ezeket az eredményeket rendre megismételte rákövetkező években is. Az igazi áttörést talán a 2024-es év hozta meg számára, megnyerte az Országos Snooker Bajnokságot, valamint a Q Tour sorozatban is bemutatkozhatott és lökött egy 138-as "total clearance"-t, azaz az első pirostól kezdve letakarította az asztalt, csupán 9 pontot "elvesztegetve".

Az idei évre még nagyobb célokat tűzött ki maga elé, több Q Tour állomáson is szeretne részt venni, valamint az Európa-bajnokságon is szeretne átlépni a 32-es mezőnyön és legalább a 16 közé jutni. Szívből kívánjuk a teljes Szakág nevében, hogy minden vágyad, amit kitűztél magad elé teljesüljön!

Nagy Erik az újabb válogatott megmérettetésre készül

Sok sikert kívánunk a közelgő Európa-bajnokságon!