Váratlan meglepetés a győri „tűzharcban” !
V. Shoot out Győr Open 2025. 05.17.
Összefoglaló a győri sportársak által szervezett versenyről
Immár ötödik az Shoot-out versenyt rendezték a győri snookeresek.
Az előzetes érdeklődés igen nagy volt, sajnos néhány nevező csalódottan kellett, hogy tudomásul vegye: nem fért fel a 32-es táblára.
Az egyéni versenyen már hagyomány, hogy a résztvevők egységes, a rendezők által biztosított, névre szóló pólóban versenyeznek. Az idei mez – sokak szerint – a legjobb színösszeállításra sikeredett.
Az első forduló sorsolása máris hozott néhány érdekesnek ígérkező párosítást. Ezek közül is kiemelkedett a mezőny legrutinosabb játékosa Varga Péter és a Győrben most debütáló Balaskó Misi találkozója. A kiélezett küzdelem végül Misi javára dőlt el 44-37 arányban. Laczó Tibi – aki a tavalyi OB meglepetés embere volt – ismét letette névjegyét: a tornagyőzelemre is esélyes Andrejszki Norbit 33 -24-gyel búcsúztatta. Izgalmas csatát, és döntetlen eredményt hozott a Győriek titkos esélyese Marosi Marci és a mezőny legfiatalabbja Bányik Barnabás ütközete. A 10. perc végén, Barnus „végső-dudaszós” találata után, 21 -21-et mutatott az eredményjelző, jöhetett a szétlövés a kék golyó főszereplésével. Ez néhány „lökésváltás” után a feltörekvő fiatal javára dőlt el. A két „1. ligás”, Tóth Csaba és Nagy 2 Péter meccse is érdekesnek ígérkezett. Itt Péter megmutatta: nem akármilyen formában érkezett. Viszonylag simán, 24 -11-gyel búcsúztatta a hazaiak második legerősebb játékosát.
A második fordulóban a sors szeszélye folytán az esélyesek elkerülték egymást, és meglepetések sem születtek: minden párosításban a magasabban rangsoroltak jutottak a negyeddöntőbe. Említésre méltó esemény volt Nagy Erik a 10 perc alatt szerzett 72 pontja Laczó Tibi ellen.
A legjobb nyolc között már igazi rangadókon izgulhatott a folyosói „arénában” felállított kivetítő előtt a szép számú szurkoló. Rögtön az első fordulón robbant a bomba: Hámori Balázs 46 -19-re, szinte „lelépte” a hazai pályán versenyző, országos bajnok Nagy Eriket. Bóna Pista – aki eddig minden győri rendezvényen ott volt – biztosan verte 43 -23 arányban Kovács Rolandot. Winkler Peti – aki szintén rutinos résztvevőnek számít már Győrben – taktikus versenyzéssel győzte le Balaskó Misit.(27 -21). A negyedik negyeddöntő hozta a legnagyobb küzdelmet: Nagy Peti csupán 4 ponttal bizonyult jobbnak Albert Lacinál (31-27)
Az elődöntőkben úgy tűnt szoros meccsekre számíthatunk, de a valóság mást mutatott: Nagy Peti ihletett formában szinte „lemosta” Winkler Petit, aki alig jutott lökéshez a meccsen… (67 -1). A másik elődöntőben sem volt szoros a küzdelem: Bóna Pista biztosan verte Hámori Balázst (43 -2)
A harmadik helyért járó kupát Winkler Péter vihette haza, miután a bronzmeccsen 40 – 17-re múlta felül Hámori Balázst.
A döntő előtt sokan Bóna Pistát tartották esélyesnek, de tévedtek. Ezen a napon Nagy Pétert nem lehetett megállítani! Ahogy mondani szokás: szinte minden lement, amire rálökött. A végeredmény: 38 -9 lett, tehát a győri 2025-ös Shoot-out Open győztese Nagy 2 Péter.
Meg kell említeni a profi játékvezetők (Pintér Tibor, Kriston Pál és Bekk László) fáradhatatlan és precíz közreműködését.
Örömmel fogadtuk, hogy az eredményhirdetés végén jászberényi snookeresek bejelentették, hogy hamarosan ők is csatlakoznak a versenyrendezők köréhez. Kíváncsian várjuk ! Folytatás: ősszel, a győri páros Shoot-out versenyen!