IV. PONTSZERZŐ VERSENY

Online stream, eredményekkel feliratozva

2018. április 7-8-án az idei IV. pontszerző verseny zajlott le a Terminál Snooker Klubban, melyen újabb sporttörténeti pillanatnak lehettünk tanúi. A korábbi online streamelési próbálkozásokat követően ezúttal két asztal eseményeit is nyomon követhették az érdeklődők. Természetes, hogy nem volt tökéletes, hiszen még a tesztelési szakaszban vagyunk, viszont – és ettől történelmi a pillanat – a mérkőzés eredményei (!!!) is nyomon követhetőek voltak az adás során. A rendszer még nincs kész, viszont mielőtt bárki legyintene egyet, hogy manapság már ez nem nagy dolog, jelezni kell, hogy igenis az. Egy ilyen informatikai fejlesztés igen költséges. Sporttársunk, Bekk László szabadidejét áldozta a projekt megvalósítása érdekében. Mindez igen sok utánjárást és szakértelmet igényelt.  Külön köszönetet kell mondani Adam Horaceknek, a szlovák snooker versenyek szervezőjének, aki a témában szerzett tapasztalatait megosztotta velünk. Összefoglalva: ismét sikerült előre lépni köszönhetően azoknak, akik szívügyüknek tekintik a hazai snooker fejlődését, és önzetlenül nyújtanak segítséget ahhoz.

A versenyen 46-an vettek részt. A versenytábla kiemelés nélküli sorsolással készült.  Ennek köszönhetően már a 64 között összecsapott Morvay Balázs és Vass Norbert valamint Horváth Attila  és Babecz Balázs. Morvay 0-2 ről fordított, Horváth pedig 3-1-re hozta a mérkőzést. A 32-es táblán Andrejszki Norbert és Révész Bulcsú mérkőzése a vártnál simábban alakult és a 11 éves tehetség jutott tovább 3-0-s győzelemmel. Révész Bulcsú egyébként az egész versenyen végig magabiztosan játszva az elődöntőig jutott.

 

Révész Bulcsú

                              

Fenyvesi Zsolt Berghold Somát, Bóna István Morvay Balázst, Hámori Balázs Balaskó Mihályt győzte le a 16 között. A legjobb 8 közé jutott életében első alkalommal Zsákai János is, akinek ehhez Vértesi Gábort kellett legyőznie. A legjobb 8 között Hámori Balázs keményebb diónak bizonyult, és Zsákainak sem ment a játék úgy, mint előző nap. Fenyvesi Zsolt küzdelmes mérkőzésen nyert Horváth Attila G. ranglista második ellen 3-1 arányban (a második framet egy látványos visszarakott feketével hozta Fenyvesi) , aki így korábban búcsúzott a megszokottnál.

 

   Fenyvesi Zsolt

                                                    

Vantara Pál fokozatosan javuló játékkal jutott a döntőig. Az elődöntőben Révész Bulcsút győzte le 3-0-ra. A döntőben az ellenfele Fenyvesi Zsolt volt. A papírforma alapján Fenyvesi volt az esélyes, de ezen a napon Vantara volt a jobb és a 2-0-ás vezetése után már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést annak ellenére, hogy Fenyvesi egyenlíteni tudott. A harmadik helyért Révész Bulcsú Hámori Balázzsal küzdött meg és Révész nyert 3-1 arányban és stabilizálta a helyét a ranglista élcsoportjában, már a hatodik.

 

Vantara Pál

A harmadik helyért Révész Bulcsú Hámori Balázzsal küzdött meg és Révész nyert 3-1 arányban és stabilizálta a helyét a ranglista élcsoportjában, már a hatodik.

Összesen hat 50 feletti break született és ezek közül a legmagasabb (61) Horváth Attila nevéhez fűződik. Horváth és Fenyvesi kettőt-kettőt, Berghold S. és Révész egyet-egyet lökött.

A vigaszágon 14 induló volt és ott volt Andrejszki Norbert és Babecz Balázs is, akiknek az elődöntőben kellett összecsapnia. Ezt az ütközetet Andrejszki nyerte és a döntőben Albert Lászlót legyőzve szerezte meg a vigaszági trófeát és az evvel járó 50 pontot. Köszönet illeti az ezúttal is kiválóan dolgozó bírói csapatot, akik a nemzetközi tapasztalatokat hasznosítva emelik ténykedésükkel a versenyek színvonalát. A bronzmeccset Hildebrand Péter, a döntőt pedig Bátori Gábor vezette.