2019 Belgrád

Összefoglaló a Snooker Európa Bajnokságról

A 6 piros golyós, női, senior, valamint csapat Európa Bajnokság idén Szerbiában került megrendezésre. A szervezők mindent megtettek, hogy egy kiemelkedő rendezvényt hozzanak létre. Helyszínnek a versenyzők szállását nyújtó Crowne Plaza Hotel mellett található Impulse Arena Sportcsarnokot választották. A csarnok két részén 11, illetve egy 5 asztalos termet alakítottak ki. A főasztal viszonylag nagy lelátóval rendelkezett és folyamatosan nyomon lehetett követni az ott zajló mérkőzéseket online közvetítés formájában. Kedvező helyi adottság volt, hogy az első emeleti bárból a legtöbb versenyasztal látható volt a hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően. A Szerb Snooker Szövetség mindent megtett azért, hogy a versenyzők jól érezzék magukat és megfelelő körülmények között játszhassanak. A rendezvény pénzügyi hátterét a szerb sportminisztérium biztosította.
 
6 piros golyós EB
 
Az EB-én idén 7 magyar játékos vett részt: Stenócz Mónika, Várady Emese, Révész Bulcsú, Varga Péter, Winkler Péter, Csurgó Balázs és Hámori Balázs. A férfi csapat-verseny kivételével minden versenyszámban képviseltette magát Magyarország.
A versenysorozat a 6 piros golyós csoportküzdelmeivel kezdődött, ahol a női versenyzőket leszámítva minden játékosunk elindult. A legnagyobb sikert Révész Bulcsú érte el, aki csoport másodikként továbbjutva a 17. helyig menetelt. Az egyenes kieséses szakaszban előbb egy walesi játékost búcsúztatott, majd a 32 között a tavalyi európa bajnok, izraeli Shachar Ruberget izzasztotta meg a szó legszorosabb értelmében. A kiélezett, döntő frames mérkőzésen az izraeli játékos sokszor érzete magát igen kényelmetlenül, és a mérkőzés utáni interjúban elismerte, hogy ellenfele jobban játszott és minden tapasztalatára szüksége volt, hogy megnyerhesse ezt a mérkőzést. A többi magyar játékos sajnos nem jutott tovább csoportjából. A verseny kiélezett, érzelmekkel teli döntő mérkőzését követően a francia Alexis Callewaert emelhette a magasba a trófeát. Érdekesség, hogy a győztesnek járó kupát az EBSA (Európai Billiards and Snooker Association) elnöke, a szintén francia Maxime Cassis adta át, aki rögvest megjegyezte, hogy pályája kezdete óta erre a pillanatra várt.
 
Az European Open
 
A harmadik napon kezdődött a European Snooker Open, 4 nyert frameig tartó mérkőzésekből álló verseny, amelyen lényegében bárki részt vehetett (nők férfiak, ifjak). A verseny egyenes kieséses rendszerben zajlott, amelyen ismét Révész Bulcsúért szoríthattak a magyarok és még a szerbek is így tettek, és még azok, akik csak a helyszínen voltak. Az első mérkőzésén a szerb Gradimir Tripkovic-ot fektette kétvállra 4-0-ás eredménnyel. A 32 közti mérkőzésre az izraeli Shay Arama jókedvűen érkezett és az első két framet – Bulcsú kevésbé jó biztonsági játéka miatt – simán megnyerte. Bulcsú ekkor rákapcsolt és két framet lezáró breakkel egyenlített. Az ötödik frame volt a mérkőzés kulcsa. Bulcsú kisebb breakekkel 68 ponttal vezetett, de még volt 75 az asztalon. Az izraeli versenyző állást kapott és lényegében meg is oldotta a feladatot, mert már csak két piros volt nyitott állásban, de ekkor elhibázott egy könnyű golyót és innentől kezdve lélekben is feladta a mérkőzést. Shay Arama eleinte keserűen, később elismerően mosolyogva vette tudomásul, hogy kikapott egy 12 évestől. Bulcsú ezen a mérkőzésen játszott talán a legjobban és mások számára is világossá vált, hogy amikor éppen az asztalhoz lép, …akkor nem gyerek. Hosszabb szünetet követően este 9 óra után következhetett a német Miro Popovic elleni mérkőzés, ami álomszerűen indult. 40-es break 5 feketével, majd a végén egy csodálatos biztonsági lökés. Bulcsú az első frame-t magabiztosan, 92-23-ra  nyerte. Ezt követően némi hullámvasút következett, amiben nagy szerepe volt, hogy Bulcsú ekkor már több, mint 15 órája talpon volt. Sokat elmond a felfokozott érdeklődésről, hogy a késői órák ellenére több, mint 20-an követték a mérkőzést a helyszínen. 3-1-es állásnál befejezhette volna a magyar játékos a meccset, az ellenfél azonban jobban összpontosított. A következő frameben viszont taktikus játékkal és némi szerencsével a végén Bulcsú lökte be a mindent eldöntő rózsaszín golyót és zsebelhette be jóval éjfél után a jelenlévő nézők elismerő vastapsát. Néhány óra alvást követően délelőtt 10 órakor a későbbi győztes, korábbi profi, izlandi Kristján Helgason elleni mérkőzés következett. Annak ellenére, hogy nem tudta kipihenni magát a magyar snookeres, több esélye is adódott a mérkőzés maga javára fordítására. A bravúr ezúttal elmaradt. Az izlandi játékos később bejutott a döntőbe is, amit meg is nyert. Talán érdemes megjegyezni, hogy a verseny alatt folyamatosan növekedett a fiatal tehetség rajongótábora és követték őt asztalról asztalra mérkőzései során. Köszönet illeti Révész Bulcsút azért, hogy szorgalmával, kitartásával kibontakoztatott tehetségével ilyen szép eredményeket ér el és képviseli Magyarországot a nemzetközi mezőnyben. Játéka az európai (EBSA), valamint a helyszínen lévő profi világszövetség (WPBSA) vezetőinek érdeklődését is felkeltette és külön cikket szenteltek neki a versenysorozat tudósításai között. Kijelenthető, hogy ez volt élete eddigi legnagyobb sikere. EB negyeddöntő erős nemzetközi felnőtt mezőnyben. Bulcsú fejlődése, eredményei mögött ott állnak az ezért sok áldozatot hozó szülők, Mónika és Attila, akiket ezért ugyancsak elismerés illet.
 
Hölgyek, seniorok és csapatok
 
Az EB második szakaszában a női, senior és csapat versenyek kerültek megrendezésre. Bulcsú helyett a Winkler Péter érkezett, így a Balázsok csapata - Csurgó Balázs és Hámori Balázs - mellett Varga Péterrel párban két magyar senior csapat is megmérkőzött a nemzetközi mezőnyben. A nők között Stenócz Mónika és Várady Emese képviselte Magyarországot. Kettejük közül Mónika nagyon közel került, hogy továbbjusson csoportjából. A szerb Snezana Stosic ellen megnyert első mérkőzést követően a litván Kristina Petkevičienėvel mérkőzött meg, ahol 1-0-ás vezetésnél szerencsétlenül kimaradt utolsó feketét követően fordítani tudott a litván és megnyerte a mérkőzést, így a továbbjutást érő hely sajnos messze került. A versenyszámban egyébként trónfosztásra került sor. A 12-szeres egyéni európa bajnok belga Wendy Jans negyeddöntős búcsúját követően a német Diana Stateczny örülhetett a döntőben. Az egyéni senior versenyeken Hámori Balázs döntő frames mérkőzésen harcolta ki a holland Peter Bertens ellen a továbbjutást csoportjából, míg Csurgó Balázs lengyel és izlandi ellenfelét is kétvállra fektetve jutott be az egyenesági küzdelmekbe. A 48 között ugyan megállították őket, de mindketten megfogadták, jövőre legalább még egy kört kiharcolnak a kontinensviadalon. Varga Péter is nagyon közel volt a továbbjutáshoz csoportjából. Előbb 3-0 arányban győzött a szerb Dragan Stoilckov ellen, majd két igen kiélezett mérkőzésen szenvedett 3-2 arányú vereséget. Majdnem összejött a bravúr, Chris Hart elleni mérkőzésén 2-0 előnybe került, ám az angol szívósan küzdött és a maga javára fordította a mérkőzést. Winkler Péternek sajnos nem sikerült mérkőzést nyernie egyéniben. A senior európa bajnok a tavalyi évhez hasonlóan, ismét a walesi Darren Morgan lett. Hámori Balázs két 50 feletti breakkel feliratkozott a breaklistára, amelynek élén a csodálatosan játszó angol Wayne Brown zárt egy 114-es és egy 132-es sorozattal.
Az idei évi csoportküzdelmek eredményei némiképp elmaradtak a tavalyi évitől, amiben talán szerepet játszott a teremben tapasztalható magas hőmérséklet, és nagyon erős páratartalom is. A mérkőzések közül kiemelendő a Balázsok csapatának Szerbia első számú csapata felett aratott 5-0 arányú sikere. A verseny kimenetelét tekintve senior csapat kategóriában a döntőben a testvérpárból álló Wales 1 (Darren Morgan, Wayne Morgan) nyert Anglia 1 (Wayne Brown, Chris Hart) csapata ellen, a női kategóriában pedig Oroszország (Anastasia Nechaeva, Polina Astakhova) csapata hódította el a trófeát a német páros (Diana Stateczny, Linda Erben) elől.

Játékvezetők
 
Megtisztelő, hogy a rendezvényen 6 magyar játékvezető is részt vehetett, akik félidőben váltották egymást, így mindig volt 3-3 játékvezető a helyszínen. Nem egyszer fordult elő, hogy napi 10-12 órán át zokszó nélkül végezték feladatukat. Az EB két hete alatt új játékvezetők is debütáltak a nemzetközi porondon Kovács László és Kriston Pál személyében. Az újoncok gyorsan felvették a ritmust és kiváló teljesítményt nyújtottak minden mérkőzésükön. A korábbi EBSA, WSF és WPSBA rendezvényeken már bíráskodó 4 játékvezetőnk - Almási Gergő, Bátori Gábor, Bekk László, Palásti Péter – Belgrádban szerette volna megszerezni a Class 2 szintet. A magyar szakági vezetés kérésére az EBSA megszervezte a vizsgákat, amelyet mindenki sikerrel teljesített.  A vizsga egy legalább 3 nyert frameig tartó mérkőzés megfigyelt levezetéséből, valamint egy szóbeli vizsgából állt.