Az idei nyáron két játékostársunk, Horváth Attila Gergely és Kiss Balázs a sheffieldi Star Snooker Akadémián edzett. Az akadémián eltöltött időről kérdeztük őket. Fogadjátok szeretettel az első rövid élménybeszámolót Kiss Balázstól.
Idén nyáron volt szerencsém kint tölteni Horváth Attilával két hetet a sheffieldi Star Akadémián, ahol e kevés idő alatt is rengeteg tudással és új információval gazdagodtam.
Az én helyzetem egészen különös volt, hiszen nemcsak játékos, hanem már edzői szemszögből is igyekeztem applikálni az ott tanultakat. A szállásunk Sheffield külvárosában volt, körülbelül 20 percnyi autózásra az akadémiától. Egy tipikus angol háromszintes téglaházban laktunk. A lakótársaink között volt egy német, orosz, angol, illetve egy kínai is. A kínai nem más volt, mint Luo Honghao, profi snooker játékos . Nagy élmény volt látni hogyan gyakorol nap mint nap. Brutálisan jó keze van, ha ilyen ütemben fejlődik szép jövő állhat előtte.
A klubban bármelyik nap játszhattunk délelőtt 10-től este 6-ig. Rendszerint fél 10-re jöttek értünk, este 6-kor pedig vissza is vittek minket. Edzések azonban csak hétköznaponta voltak, mindenkivel külön-külön foglalkoztak körülbelül másfél-két óra hosszát (Ding saját termében). Nem volt előre meghatározott edzésterv, hanem mindig olyanokat gyakoroltunk, amiket mi szerettünk volna. Az edzők rendkívül közvetlenek és barátságosak voltak. Mindig a rendelkezésünkre álltak, ha segítségre volt szükségünk. Számos új ötlettel, tippel láttak el bennünket. Az edzések mellett volt lehetőségünk különböző játékosokkal, többek között a profikkal is játszani.
Összességében tehát fantasztikus élményekkel és fontos tapasztalatokkal jöttem haza Angliából. Mindenképp emlékezetes marad számomra az ott töltött két hét.